Hogy kerültél közel a zenéléshez, a jazzhez?
A zenélés, a művészetek tulajdonképpen családi hagyomány. Így én is már kiskoromban elkezdtem zenét tanulni. A családban többen is zongoráztak, így egyértelmű volt, hogy azzal kezdtem. Kedvenc zenei stílusom egyébként eleinte a rock volt. A komolyzene annyira nem érdekelt. Úgy gondoltam, hogy a komolyzenében, ha valaki nem a legjobb, akkor nem érdemes energiát fektetni bele. Ezért kezdtem jazz-zel foglalkozni.

Említetted az energiát – mennyi munka van egy ilyen koncert mögött? Mennyit gyakorolsz?
Ez változó. Általában, ha valami nagyon érdekel, addig gyakorolom, amíg nem megy. Az elektronikai dolgoknál sok időt vesz el, mire minden hangot beállítok.

Mennyi az improvizáció, s mennyi az előre megkomponált, „kész" munka egy hasonló koncerten?
Általában kétharmad rész az improvizáció. A harmóniamenethez ragaszkodom, de ha közben eszembe jut egy gondolat, vagy megtetszik valami, azt beleteszem. Persze úgy, hogy az alap mindig stimmeljen.

Mostanában leginkább az elektronikus hangzás felé fordulsz. Szinte olyan, mintha DJ is lennél. Gondolkodtál már azon, hogy együtt dolgozz eggyel?
Igen, már meg is történt. Andrew J-vel dolgoztam közösen két lemezen, kissé hip-hop-os, trip-hop-os, nujazz-es hangzásvilággal. CD-nek nagyon jó, otthoni hallgatásra remek, koncertezni azonban nem ezzel a munkával a legszerencsésebb.

Milyen zenéket szeretsz egyébként? Van kedvenc előadód?
Érdekes, de nujazzt és ahhoz hasonló dalokat nem hallgatom annyira. Inkább csak művelem. Kedvencem sincs. De legutóbb például az új Portishead albumot hallgattam meg.

Szakonyi Annamária interjúja
forrás: UnivPécs