2010.07.09. - 2010.07.30.

Magyar Kézművesség 2010 és Kézművesség az Egyházművészetben

Dómmúzeum

Érdekes, átfogó, összehasonlításra is alkalmat adó kiállítás látható július 6-30. között a Székesegyház szomszédságában található Dómmúzeumban.

A kiállításon – amelynek hivatalos megnyitóját (a kiállítók részvételével) július 9-én 17 órától tartják – A Magyar Kézművességért Alapítvány országos pályázatának válogatott anyaga kerül bemutatásra.
A pályázatra beadott alkotások válogatását és minősítését a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus valamint a Hagyományok Háza Népi Iparművészeti Osztálya szakértőiből álló zsűri végezte.

A Dómmúzeumban kiállított tárgyak ma élő kézműves iparművészek, tárgyalkotó népművészek alkotásai, amelyek természetes alapanyagok felhasználásával, kézműves technikával készültek, többségükben az egyházi díszítőművészet elemeit képezik. Egyházi textíliákat, papi palástokat, csipkéket, jelképeket, ikonokat, ólomüveg- és intarzia  táblaképeket, faragásokat, szenteket ábrázoló tűzzománc-képeket, kerámia-szobrokat, II. János Pál pápát megformázó kisplasztikát, templomi kellékeket (kelyheket, csengőt, papi gyertyát, gyertyatartókat), míves kidolgozású biblia-borítókat és más liturgikus tárgyakat láthat a látogató.

A kiállítás emellett ízelítőt nyújt napjaink magyar kézművességének legújabb, legszebb népművészeti és iparművészeti alkotásaiból is, amelyek egy-egy hazai tájegység hiteles népi motívumkincsét, forma- és színvilágát tükrözik, az évszázados hagyományokra épülve, napjaink igényeinek is megfelelnek, illetve egyéni tervezés alapján készültek. Az alkotások között az otthon, a lakás berendezésére, díszítésére alkalmas használati eszközök, dísztárgyak; az öltözködés-kultúra elemei (öltözékek, kiegészítők, ékszerek), különböző kézműves mesterségek tárgyai is szerepelnek.

A Magyar Kézművességért Alapítvány
a kiállítás anyagát színes fotókon bemutató háromnyelvű albumot ad ki, amely július közepétől a helyszínen is kapható lesz.


További információ
az Alapítvány honlapján (www.amka.hu) olvasható és Gergely Imrétől kapható: 1/354-3146; 30/394-6010; e-mail: amka@chello.hu

Hozzászólások

0 hozzászólás
Nincsenek hozzászólások


Hozzászólások elhelyezéséhez  jelentkezzen be, vagy az alábbi hivatkozásra kattintva készítse el saját felhasználói profilját!

Regisztráció

Programtípusok

2010 szeptember

Fesztiválok

Alternative content

Alternative content

Alternative content

Európa Kulturális Fővárosa

Pecs2010_webes-logo.jpg

Közösség

facebook_logo.jpg

twitter_logo_header.jpg