GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep
| Pécsi Kisgaléria |
Az 1992-ben létrejött GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep célja a kezdetektől napjainkig kettős: egyrészről találkozási fórumot biztosítani az Európa különböző részeiből érkező külföldi, valamint hazai művészek számára, másrészről egy városi képtár alapjául szolgáló kortárs művészeti gyűjtemény létrehozása. Az elmúlt tizennyolc év gazdag termése nehezen kategorizálható, nem mondható sem tematikai, sem műfaji értelemben egységes szemléletűnek, ugyanakkor széles skálán tükrözi a kortárs képzőművészeti törekvéseket.
A három - négyévente új művészeti vezető megbízásával működő telep kedvez a különféle művészeti irányzatok, áramlatok megjelenésének, műfajilag, valamint technikák és anyaghasználat tekintetében is változatos kollekció létrejöttét eredményezi. Az összetartó erő Gébárt, a természeti környezet szépsége, az otthont adó Gébárti Kézművesek Háza sajátos atmoszférája, a hely, amely inspiratív módon hat az itt alkotó művészekre. Nem véletlen, hogy a Gébárti tó parkjába szobrok sokaságát álmodta művész és szervező egyaránt, mely gondolathoz szerencsésen társult a közakarat, valamint a megvalósítás technikai lehetősége.
A kiállítás megtekinthető:
naponta 10-18 óráig, vasárnap 12-18 óráig, kedd szünnap
Rendező
Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely

Hozzászólások
Szóljon hozzá